74. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás

Budapesti Vásárközpont, 2005. augusztus 27. - szeptember 04. Kereső: 
 
 

A kiállításról...

Kiállító cégek

Rendezvények

Kapcsolat

Sajtószoba

Megvalósítható elképzelések a lótenyésztésben

A Magyar Lótenyésztők és Lovas Szervezetek Szövetségének rendezvénye az ágazat lehetőségeit, a finanszírozás kérdéseit, a nemzeti és az uniós támogatásokat tekintette fő témájának. Meghívott előadóik Elisabetta Garofalo, (Európai Bizottság), Tony Watkins (Írország) és Csontos János, (Nemzeti Lovasprogram Eseti Bizottság) feltárták és összefoglalták a leginkább lótenyésztőkből álló hallgatóságnak azokat a tudnivalókat és tennivalókat, amelyek ismeretében egy ágazat sikeressé tehető.

Mi kell a sikerhez? Elsősorban az, hogy az ágazat vezetői olyan egységes programot fogalmazzanak meg, amellyel az ágazat szereplői egyetértenek, amelyért dolgozni hajlandóak és amelyben megtalálják számításaikat.
A program nemzeti és uniós támogatásokból, valamint az ágazat belső bevételeiből finanszírozható.Elisabetta Garofalo elsősorban az Európai Unió népszerű arcát mutatta be, azt az EU-t, amelyik támogatásokkal segíti az egyes országok termelőit, vállalkozóit, gazdasági ágazatait. A támogatás rendkívül sokféle lehet, a tényleges anyagi támogatáson kívül adómentesség, kedvezményes hitelek, de mindig átláthatónak, világosan megfogalmazhatónak kell lennie, és a sohasem ronthatja az EU egy másik tagországának a piaci helyzetét, versenyképességét. A támogatások nagy lehetőségeket nyitnak meg a termelők előtt, de szigorú szabályok vonatkoznak rájuk. A lótenyésztésben az Unió támogatást nyújthat beruházásra, méneskönyvek vezetésére, genetikai tesztek elvégzésére, új technológiák alkalmazására, nagy genetikai értékű tenyészmének tartására, elhullott állatok tetemeinek megsemmisítésére, hagyományos fajták fenntartására, oktatásra, kutatásra, kiállításokon való részvételre. De sohasem támogat olyan folyamatokat, amelyek torzítják a piacot.
Tony Watkins az ír lótenyésztés sikertörténetét mutatta be, részben saját tapasztalatain keresztül, hiszen ő is lótenyésztő, 75 hektáron gazdálkodik, telivéreket tenyészt, azonkívül a lótenyésztés terén tanácsadó céget működtet. Írország bebizonyította, hogy a lótenyésztés kiválóan illeszkedik az Európai Unió mezőgazdaságába, elismert mezőgazdasági vállalkozás, mely munkahelyeket teremt, és környezetbarát módon dolgozik
Az ír lótenyésztők egységes lobbytevékenységgel elérték, hogy jelentős uniós támogatásban részesülnek az infrastrutorális beruházások, a képzés, folyamatos továbbképzés, a modern technológiák bevezetése, a farmokon használt eszközök, a kutatás, fajtaregisztráció, tenyésztői képviseletek fenntartása terén.
Mindezzel a elérték, hogy Írország Európa legnagyobb telivér előállítója, s a világon a harmadik. 50 000 ló alkotja a telivérállományt. Évente tízezer csikó születik, melyek 85 százalékát exportálják. A bruttó nemzeti termék 4 százalékát a telivértenyésztés adja Írországban.
Magyarország is kitűnő adottságokkal rendelkezik a lótenyésztés terén. Hagyományainkban és történelműnkben jelen vannak a lovak. Természeti adottságaink nagyon jók a lótenyésztéshez, szaktudásunk is megvan hozzá. Csontos János parlamenti képviselő a Nemzeti Lovas Program Eseti Bizottságának elnöke a program kidolgozásában folytatott eddigi munkájukat foglalta össze. Másfél év alatt elérték, hogy négypárti megegyezés jött létre arról, hogy mire van szüksége az ágazatnak, s elkészült a stratégia is.